csütörtök, február 26, 2009

Hogy mik vannak

- NAGYON ÖRÜLÖK,
HOGY, VANNAK EZEK A DIGITÁLISZOS KAMERÁK MEG, BLUTUT MEG USB MEG ILYENEK , MERT AKIBŐL EDDIG A VILÁGON SEMMI NEM LEHETETT VOLNA,MOST ELISMERT NETKURVA LEHET.
Aztán arra gondoltam -talán nem is baj,mert úgy sem csinálnak semmit de így talán viszik valamire,csak nehogy úgy járjanak mint egy régi ismerősöm.
Kedves anyuka volt pici babával meg apuci kedves sofőrember volt.Rendesen viselkedtek mind.
-De egyszer aztán kevés lett a lé. Apa sokat melózott anya meg elkurvult,mondván "már nem szeret,mert sosincs itthon".
De nemkomolyan csak egy kicsit valami régi bakkal.
-Hogy a faszomba lenne otthon ha lóg a bele annyit melózik minenhol - ugye.(hülye pics)
Otthoni dolgok romlanak meg minden de! ott van a jó szomszéd (vagy bárki) "felmegyek megycsinálom". Majd Én segítek. Ebből mi lesz ? a seggit meg a megcsinálás! Így aztán a jóasszony úgy meg lett csinálva seggbe,hogy földönfutóvá tette szeretett párját.
Telt múlt az idő egyszer csak látom ám,hogy a jóasszony kint van a 67-es en.
Röviden az lett,hogy újra csak jöttek a rossz napok és anya felemelte hangját de most kapott kettőt és örült,hogy kiállhat.
Na mindezt csak azért voltam bátor,mert ilyenekre nem kell most gondolni mert ha valaki elég ügyes ilyen és ehez hasonló képeket tesz fel magáról és elkezd gyarapodni a számlája is.
Na mostmár eleget pofáztam.

kedd, február 17, 2009

Cirkusz télen,nem sátorban.

Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy menjen el, igazi élmény.

Nem azért, mert olyan hihetetlenül vérprofi lenne az egész, hanem azért mert ebben a műanyag, műbalhéktól hangos, celebektől hemzsegő és médiumok uralta szórakoztató iparban felüdülés, hogy testközelből, igazi teljesítményt figyelve lehet kikapcsolni, valami olyasmivel találkozni, ami zárványként itt maradt az elmúlt évszázadokból, és lényegében olyan keveset változott. Mindeközben jól látható, hogy a vándorcirkusz, mint tevékenységforma kihalásra van ítélve, ha csak ki nem találnak valamit. A nézőtér kongott az ürességtől, még úgy is, hogy eleve kevés szék volt betéve. A stáb pedig már olyan apró volt, amennyire csak tudott - mindenkinek csinálnia kellett mindent (az artista táncos páros árulta a vattacukrot a szünetben, majd a második felvonásban ostoros számot mutatott be; az illuzionista és segédei a második felvonásban késdobálókká alakultak át; a bohóc pedig a bohóckodáson kívül hurcibálta a kellékeket).

Mindeközben jól látható, hogy a vándorcirkuszhoz a szíven kívül mennyi minden kell, egy olyan sátor, amit nem visz el a szél, nem ázik be, és ki is néz valahogy, hangtechnika, világítástechnika, kamionok, lakóbuszok - és az igen képzett humán erő. Nem is értem hogy a fenébe nem mennek tönkre ilyen jegyárak és gyér érdeklődés mellett. És megértem, hogy támogatja őket a Kulturális Alap, mert tényleg olyan kulturális értéket képviselnek, amit kár volna elveszíteni. Szóval, ha legközelebb erre jár egy vándorcirkusz.
Mi elmentünk és nem bántuk meg.

Mátéapuka

péntek, február 13, 2009

Sör

Arany anál szabályzat.

Mielőtt ráugrasz az asszonyra, görgesd ezt végig!




Análszabályok



1. Beszélj róla

A legfontosabb dolog, ha érdekel az anális szex, hogy beszélj róla pároddal. Lehetséges, hogy ő is gondolt már a lehetőségre, csak soha nem hozakodott még elő vele. Csak és kizárólag akkor vessétek bele magatok, ha mindketten akarjátok, és nincs bennetek szorongás a témával kapcsolatban. Nem szabad erőltetni, rábeszélni.

2. Higiénia

Mielőtt belemerülnétek az anális játékokba fontos, hogy megfelelően kitisztítsátok azon testrészeteket. A végbélszakasz kitisztítása történhet langyos zuhannyal, vagy ha ez elsőre kicsit nehézkes, akkor lehet kapni kifejezetten végbélnyílás tisztítására alkalmas eszközt szexshopokban.

3. Síkosító

Minden esetben javasolt a síkosító használata, hiszen a végbélnyílásnál két záróizom is található, amin valahogy át kell jutni. A hüvellyel ellentétben itt nincs olyan testnedv, ami elősegítené a behatolást.Síkosító nélkül soha ne próbálkozzatok behatolással!

4. Fertőzés

Kiemelt alapszabály, hogy ha a kéz vagy pénisz a végbélben járt egyszer, akkor komoly tisztítást igényel, mielőtt a hüvellyel érintkezne. Hiába látsz mást a pornófilmekben, erre nagyon ügyelj, mert komoly fertőzést szedhetsz össze.

5. Aranyér

Akinek aranyere van, vagy hajlamos rá, annak tilos az anális szex. Egyrészt erősíti a tüneteket, másrészt rendkívül fájdalmas.

6. Sebezhetőség

Az anális szex esetében előnyösebb, ha a férfi mérete kisebb, mert a végbélnyílás tágulása csak lassú és folyamatos munkával érhető el. Amennyiben a nő szeretné izgatni így társát, akkor előtte mindenképp körömvágás ajánlott. Műkörömmel a művelet végzése szigorúan tilos, könnyedén megsebezheted partneredet.

7. Étkezés

Illik szem előtt tartani azt is, hogy ne a vacsival egybekötött randi utánra szervezz anális szexuális érintkezést, mert előfordulhat, hogy meglepetések adódnak az együttlét közben.

8. Gyakoriság

Aki megízleli az anális örömöket, az szeretné minél többször élvezni ezt a típusú kényeztetést. Azonban szem előtt kell tartani, hogy a végbélnyílás záróizmai könnyedén kitágulhatnak. Így aztán javasoljuk, hogy heti 1-2 alkalomnál többször ne válasszátok ezt a megoldást.

Munkát,kenyeret!



Ha egyszer munkanélküli leszek,majd jól kipihenem magam és kitalálok valamit,hogy majd nézek még én is,az ám.
Addig is örülök,hogy együtt lehetek azzal akit a világon a legjobban szeretek.

Bájos

> Kislány korodban anyukád mindig elvitt a mosdóba, megtanította, hogy legelőször le kell törölni a wcdeklit wcpapírral, majd ezt követően kis darab wcpapírkákat tett a wcdekli teljes felületére.>> Végül megtanította: "Soha ne ülj rá a nyilvános vécékre".>> Ezt követően megtanította "a pózt", azaz, hogy tartsd meg az egyensúlyodat a vécé felett úgy, hogy rá se ülj és ne is érj hozzá a felületéhez.> "A Póz" megtanulása olyan első leckék egyike egy kislány életében, amely végigkíséri őt egész hátralévő életében. De még felnőttként is nehéz megtartani amikor a húgyhólyagod a> kidurranás határán van.>> Amikor el "KELL" menned vécére nyilvános helyen azzal fogsz szembesülni, hogy akkora sort kell végigállnod, mintha ott bent nem más, mint Brad Pitt várna rád. És vársz.,> mosolyogva, kedvesen és látod ahogy a többi nő is diszkréten keresztbe teszi a lábát és a kezét, ami a hivatalos kifejezése annak, hogy "behugyozom".>> Végül rád kerül a sor de hirtelen megjelenik a tipikus anyuka azzal, hogy "ne haragudj, a kislányom nem bírja már tovább". >> Ekkor végignézed az összes többi helyiséget is, hátha nem látsz valahol lábakat.>> Mindegyik foglalt. Végre, valamelyik kinyílik és ráveted magad, szinte kiszeded az illetőt, aki éppen jön ki.>> Bemész és konstatálod, hogy a zár nem működik (sosem működik), nem baj. Rátennéd a taskád az akasztóra de nincs (sosincs), gondolod majd a kilincsre, az sincs, ezért> szemügyre veszed a területet, lenézel a földre és látod, hogy gyanus meghatározhatatlan víz van a földön, nem mered a földre tenni, inkább a nyakadba akasztod, miközben nézed,> hogy himbálózik alattad, nem beszélve arról, hogy szinte megfojt, mert annyira tele van, hogy alig bírod el olyan dolgokkal amiket szép lassan tettél bele, de a nagyrészét nem> is használod, de mégis ott van hátha kelleni fog valamikor.>> De visszatérve az ajtóra. Mivel nem volt rajta zár, az egyetlen módja, hogy zárva tartsd az, ha az egyik kezeddel fogod, miközben a másikkal egy rántással lehúzod a bugyid és> odateszed magad "a pózba". Micsoda megkönnyebülés!!!... Ahhhh. Végre! És akkor hirtelen érzed, ahogy a combjaid elkezdenek remegni. mert lógsz a levegőben, a lábaid> behajlítva, a bugyid elvágja a vérkeringésedet a combjaidban, a kezed amely tartja az ajtót kinyújtva és egy 5 kilós táska a nyakadban. Nagyon szeretnél leülni, de amikor bejöttél nem> volt időd letörölni a vécédeklit és bevonni papírral. Valószínüleg nem történne semmi, ha leülnél, de anyád szavai visszhangoznak a fejedben: "sose ülj rá a nyilvános vécékre",> ezért úgy maradsz "a pózban" remegő lábakkal.>> De jaj. egy rossz kalkuláció miatt érzed ahogy egy vékony sugárban végigcsurog a pisi a fenekeden, talán a harisnyád is olyan lett!!!>> Egy kis szerencsével megúszod, hogy a cipődet ne érje, de hát óriási koncentrációt ígényel megtalálni a helyes "pózt".>> OK, próbálod elfelejteni ezt a szerencsétlenséget és inkább elkezded keresni a wcpapírt, de . a k. életbe!!!>> Üres, nincs papír (mindig üres)! Ekkor esdekelve könyörögsz, hogy legyen a táskádban az 5 kiló lom között egy nyomorult papírzsebkendő, de ahhoz, hogy megkeresd el kell engedned az> ajtót. Egy pillanatra kételkedsz hátha valaki pont akkor nyit majd be, de nincs mit tenni muszáj elengedni.>> És persze, hogy amikor elengeded valaki belöki az ajtót, amit meg kell fékezned egy erős, gyors és nagyon határozott mozdulattal miközben kiordítod: FOOOOOOOOGLALT!!! Viszont> ekkor megbizonyodsz, hogy mindenkihez eljutott ez az informació, aki kint várakozik, ezért az ajtót már nyugodtan elengedheted, hiszen senki nem fog újra rádtörni (ebben mi> nők, nagyon tiszteljük egymást) és végre nyugodtan elkezdheted keresni a papírzsebkendőt. Szeretnéd mindet felhasználni, de tudod, hogy micsoda kincset érhet hasonló> esetben, ezért elteszel egyet.Ekkor már számolod a másodperceket, hogy végre kimehess, mert rajtad a kabát, hiszen nincs akasztó, ömlik rólad a víz, őrjítő, milyen meleg tud lenni ezekben a pici helyiségekben, ráadásul ebben az erőltetett testtartásban, amiben még mindig vagy a vádlid már majdnem szétrobbant.>> Nem beszélve, hogy rád törték az ajtót, megfojtott a táskád, csorog az izzadság a halántékodon és a végigcsurgott lábadról.>> És tudod, hogy anyukád most nagyon szégyenkezne miattad, ha így látna, mert az ő feneke sosem ért hozzá egyetlen nyilvános vécéhez sem és hát valljuk be, "nem tudhatod milyen> betegségeket lehet összeszedni egy ilyen helyen"... már teljesen ki vagy merülve, amire felállsz, nem érzed a lábaidat sem, gyorsan magadra húzod a ruhádat és lehúzod a wc-t.> Ezután átmész a kézmosóba. Minden tiszta víz, nem engedheted el a táskádat, a válladra helyezed. Nem tudod, hogy működik a csap, olyan sok fajta szenzoros csap van manapság és addig> érintgeted amíg egy hajszálvékony hideg vízsugár meg nem jelenik. Gyorsan beszappanozod a kezed, megmosod egy olyan pózban, mintha a notre-dame-i toronyőr púposa lennél, hiszen> nem szeretnéd, ha lecsúszna a táska a válladról. A szárítót már nem is használod, hanem gyorsan beletörlöd a gatyádba, mert ugye nem fogsz egy egész papírzsepit erre áldozni és kimész.>> Ha szerencséd van nem húzol magaddal egy darab papírzsebkendőt a cipődön vagy ami még rosszabb nem akadt fent a szoknyád a harisnyádban amikor fénysebességgel> felrántottad magadra a ruhádat és kivillant a feneked. Ekkor meglátod a pasidat, aki bement a férfi vécébe, kijött és még egy újságot is volt ideje olvasgatni, míg rád várt.>> "Miért voltál bent ilyen sokáig?" -kérdezi az idióta.>> És csak ennyit válaszolsz: "Sokan voltak".>> Ez az oka annak, hogy a nők csapatostul mennek mindig a mosdóba, szolidaritás miatt, mert amíg bent vagy az egyik tartja a táskádat és a kabátodat, a másik az ajtót és a> harmadik beadja a papírzsebkendőt az ajtó alatt és így sokkal gyorsabb és könnyebb megtartani a "pózt" és a méltóságodat.>> Köszönöm mindazoknak akik, voltatok velem mosdóban és voltatok fogasok vagy tartottátok az ajtót!!!... De ez az email minden olyan férfinak is szól aki eddig nem értette, miért mennek a nők egyszerre vécére. ???