ELMENT

Elment barátom, inspirátorom, mentorom Hinta (Attila), a blog Hintamestere. E planétán, több mint harminc éves kapcsolat fűz hozzá. Ifjú titánként találkoztunk össze, mikor még csak próbálgattuk magunkat megtalálni a nagybetűs élet színpadán. Attila zseniális, sziporkázó elméjű, szeretni való és mérhetetlenül szeretetre vágyó, bohém ember volt.
Az előbbi igeidő, valójában téves. Ő, amerre járt-kelt, s akiknél többször megfordult, otthagyott magából mindig valamit. Valamit, ami akaratlanul belénk épült, s ott tovább él velünk. Sokan ezt nem is tudják, vagy tán nem hiszik, de felismerik majd egy-egy későbbi mondatukban, cselekedetükben. Legyen az akár műszaki, természettudományi, művészeti, netán széptevészeti, gasztronómiai, vagy horgászati ténykedés, Ő bizton ott van, s ott lesz velünk.
Férfi ember lévén, tán még magának sem vallotta be igazán, de kimondhatatlanul sóvárogta a szeretetet. Ennek érdekében képes volt hihetetlen energiákat megmozgatni, s ha úgy érezte nem járt sikerrel, az bár mélyen eltemetetten, de fájdalmas sebet ütött rajta. Ilyen azért volt egy néhány, pedig aligha akadhat a családja és baráti körében bárki is, ki ha hozzá fordult, letlégyen bármi is, ne mozdult volna azonnal, s ne tette azt, ami tőle telhető. Nagyon sokszor, még szólni sem kellett, mert már tudta, érezte, előre mit kell tennie. S mindezekért cserébe titkon csak szeretet várt, remélt. Meg is kapta, oly sokan szerették, de úgy hiszem, az számára sosem volt elég.
Jókedvű csibészsége nem ismert határokat. Bensőjéből fakadó vidámsága, magával ragadott minden baráti társaságot. Dumált, sztorizott, ugratott, s mindezt olyan, a csak is rá jellemző lebilincselő módon és modorban, hogy hatása alól nem volt menekvés. Se szeri, se száma a jópofa történeteknek, melyek – természetesen nem véletlenül – vele megestek. Számtalan kiötlője Ő maga volt.
Páratlan vitalitással, elképesztő kreativitással, tudással és ismeretanyaggal rendelkezett, mellyel sohasem kérkedett. Minden problémára, gondra – legyen az sajátja, vagy másé – villant, s rögtön volt ötlete a megoldásra, sőt több is. Úgy tűnik, most azért rajta is kifogtak, de nem. Hónapokkal ezelőtt, a betegséggel küzdve, egy beszélgetésünk alkalmával mondta: Lassan ugyan, de kitisztult előtte a kép az útról, melyen tovább kell majd haladnia, az egyáltalán nem félelmetes, s csak még keresi hozzá az „alkut” a fentiekkel, ahogy Ő fogalmazott. Megtalálta!
Napokkal ezelőtt aztán döntés született, és nem küzdött tovább, vágyott már a szabadság után. Szeretettjeitől elköszönt – még ha ők azt, nem is mindig így érezték –, és az adott pillanatban elindult az úton.

A Jó Isten vezesse lépteidet Barátom!