Olvasd el érdemes

Egy napon azt kérte az osztálytól a tanárnő, hogy mindenosztálytársuk nevét írják föl egy lapra úgy, hogy a nevek mellett maradjon egy kis üres hely. Gondolják meg, mi a legjobb, amit mondani tudnak a társaikról, és azt írják a nevek mellé. Egy teljes órába telt, mire mindenki elkészült és mielőtt elhagyták az osztálytermet, a lapot átadták a tanárnőnek.Hétvégén a tanárnő minden diák nevét fölírta egy papírlapra és mellé a kedves megjegyzéseket, amelyeket a tanulótársak írtakróla.Hétfőn minden tanuló megkapta a listáját. Már kis idő múlvamindegyik nevetett. 'Tényleg?' - hallatszott a suttogás... 'Nem is tudtam, hogy én valakinek is jelentek valamit!' - és 'Nem tudtam, hogy a többiek ennyire kedvelnek' - szóltak a megjegyzések.Ezután senki nem emlegette többé a listát. A tanárnő nem tudta, hogy a diákok egymás közt, vagy esetleg a szüleikkel beszéltek-e róla, de nem is törődött vele.A feladat elérte a célját. A tanulók elégedettek voltak magukkal éstársaikkal. Néhány évvel később az egyik fiú elesett Vietnamban, és atanárnő elment a tanítványa temetésére. A templomot megtöltötte asok barát.Egyik a másik után - akik szerették vagy ismerték a fiatalembert -odamentek a koporsóhoz, és lerótták utolsó kegyeletüket. A tanárnő a sor végén lépett oda és imádkozott a koporsó mellett.Ahogyan ott állt, az egyik koporsóvivő katona megszólította: 'Ön a matematika tanárnője volt Mark-nak?' Ő igent bólintott. Erre a fiú azt mondta: „Mark nagyon gyakran beszélt magáról.”A temetés után összegyűltek Mark régi osztálytársai. Mark szülei is ott voltak és szemmel láthatóan alig várták, hogy beszélhessenek a tanárnővel. „Valamit szeretnénk mutatni” – mondta az apa és előhúzott egy pénztárcát a zsebéből. „Ezt találták, amikor a fiunk elesett. Úgy gondoltuk, Ön meg fogja ismerni.”
A pénztárcából előhúzott egy erősen gyűrött lapot, amelyet nyilván összeragasztottak, sokszor összehajtogattak és széthajtottak már.A tanárnő - anélkül, hogy odanézett volna - tudta, hogy ez egyike volt azoknak a lapoknak, amelyeken a kedves tulajdonságok álltak, amelyeket az osztálytársak írtak Markról.„Nagyon szeretnénk Önnek megköszönni, hogy ezt a feladatot adta az osztálynak” - mondta Mark anyja.„Amint látja, Mark nagyon megbecsülte.”A többi régi tanítvány is összegyűlt a tanárnő körül.Charlie elmosolyodott és azt mondta: „Nekem is megvan még a listám. Az íróasztalom felső fiókjában őrzöm.”Chuck felesége pedig így szólt: „Chuck megkért, hogy a listát ragasszam be az esküvői albumba.” „Az enyém is megvan még” - mondta Marily. „A naplómban tartom”.Ekkor Vicki, egy másik osztálytársuk a zsebnaptárát vette elő, ésmegmutatta a használattól megkopott és foszladozó listát a többieknek.„Mindig magamnál hordom” - mondta Vicki, és hozzátette: „Megvagyok győződve, hogy mindnyájan megőriztük azt a listát.”Embertársainkkal való együttélésünkben gyakran elfeledkezünkarról, hogy minden élet véget ér egy napon és senki sem tudja, mikor jön el ez a nap.Ezért kellene megmondanunk azoknak az embereknek, akiketszeretünk, és akikért aggódunk, hogy fontosak a számunkra. Addig kell ezt megmondani, amíg nem késő.